Nyomtatás

Csodás robofizika

Csodás robofizika programunkon 18 diák vehetett részt, mindannyian a Kempelen Farkas Gimnáziumba járnak, és eddigi eredményeik bizonyítják természettudományos tehetségüket. Gyakorlati tapasztalatokra építő, élményalapú programokat szerveztünk. A program elsődleges célja a természettudományban legtehetségesebb diákjainknak természettudományos kompetenciáinak erősítése valamennyi természettudományos ágban. Ennek érdekében gyakorlati tapasztalatokra építő, élményalapú programokat szerveztünk jeles meghívott előadókkal, külső helyszínes programokkal. A programot tanulmányi kirándulással színesítettük. A megszerzett ismeretek elmélyítése érdekében projektnapot tartottunk.

LEGO robotika témában a műhelyfoglalkozásokat Székely Viola tartotta, a NASA Space Challenge megvalósítása volt a műhely célja.

CSOPA CAFE-ban tudományos élménydélutánokon vettünk részt hazai kutatók meghívásával.

Műhelyfoglalkozások keretében Török Ágoston vezetésével Rubik-oktatás történt.

Tanulmányi kiránduláson voltunk Debrecenben: a National Instrumentsbe valamint az AGORA tudományos Élményközpontba látogattunk, és részt vettünk Aggteleken egy különleges barlangtúrán.

A záró projektnapot az újonnan megnyíló CSOPA PLAYBAR-ban tartottuk.

A program az NTP_MTTD_15_0060 pályázat keretében került megvalósításra.

 

Videó

logó emet        logó emmi        logó ntp      logó ofi

Casino Bet 365 is best casino in the world.

Free Templates - bigtheme.net
Popular Art Betting make bookies articles.